Az egészséget is támogatja az elektromos padlófűtés

Amióta egészségtudatosan élek, az életem minden területét igyekszem ezen alapelvek mentén átgondolni. Az étkezéssel kezdtem, mint a legtöbb ember, s ezt követte a rendszeres testmozgás, melyben sokat jelentett, hogy rátaláltam a kettlebellre, ami egy minden szempontból számomra kifejlesztett sportolási forma. Jó a gerincnek, intenzív, így feszültséglevezető hatása is van, ráadásul egy nagyon jó kis társaság jött össze a tanfolyamon, így emiatt is szívesen veszek részt az edzéseken minden alkalommal.

Miután ezeket a lépéseket megtettem, elkezdtem az életem egyéb területeit is rendbe szedni, pl. az emberi kapcsolataimat – igyekeztem kerülni az olyan személyeket, akik kedvezőtlenül hatottak a közérzetemre, az önbecsülésemre, a lelkemre, ennek egyik következménye volt az, hogy munkahelyet váltottam. Úgy éreztem, egy dolog még hiányzik az ideális körülményekhez, mégpedig a lakásom átalakítása. Na de hogyan lehet egészségtudatos, a lelket támogatóan harmonikus egy otthon?

Mielőtt a berendezéshez nyúltam volna, eldöntöttem, mi lesz az, amitől mindenképp meg akarok szabadulni, s ez nem volt más, mint a radiátorok tömkelege. Otromba, ódivatú fémszörnyek ezek, melyekről sok minden az eszembe jut, de egy harmonikus, ízléses, otthonos közeg biztosan nem. Úgy voltam vele, el kell felejteni ezt a fűtési módot. Nekiültem az ötletelésnek, s szépen utánanéztem az interneten, milyen elektromos fűtés tapasztalatok lelhetőek fel.

Több változata is van ezeknek a rendszereknek, ami nekem megtetszett, az egyrészt a padlófűtés volt, másrészt a mennyezetfűtés, mert mindkettő észrevétlen valójában. A mennyezetfűtés esetében attól féltem kissé botor módon, hogy nem hatékony, mivel gyerekként is mindig azt hallgattam, hogy a meleg felfelé száll. Persze aztán meggyőztem magamat arról, hogy ezt nyilvánvalóan kiküszöbölik valahogyan, hiszen nem lenne sok értelme máskülönben egy ilyen rendszernek, s igazam is lett, a sugárzó hő technológiával, melynek lényege, hogy nem a levegőt, hanem a mennyezetet magát melegíti fel az amorf fűtőszál, s ez sugározza aztán a hőt a szobában, megoldják ezt a fizikai problémát.

Ami még kifejezetten megtetszett ebben a megoldásban, hogy nem kellett miatta újraburkolni a padlónkat, mint pl. a padlófűtés esetén, s ez nagyon fontos nekem, mert saját munkámból születő, egyedi készítésű, papíralapú padlóm van (tudom, furcsán hangzik, de nagyon dizájnos). Emellett a mennyezetfűtés is, mint általában ezek a fűtőszálas megoldások, teljesen hangtalanul működik. A radiátoraim sajnos már olyan öregek, hogy kissé zúgnak, ha megnyitom őket.

Mivel hamarosan napelemet is szereltetünk fel, jó választásnak tűnt, hiszen akkor kvázi ingyen fűthetünk, ezt az olvasott elektromos fűtés tapasztalatok is alátámasztották. Az egyenletes melegítés is fontos a harmonikus környezethez, s a könnyű kezelhetőség is e fűtés kialakítása mellett szólt, s a bútorok elhelyezkedését sem kellett feltétlenül változtatni, hiszen a mennyezetfűtést nem zavarják ilyen tényezők.

Felvettem a kapcsolatot a céggel, s egyeztettünk egy személyes terepszemlét, melynek végére árajánlatot is ígértek. Vártam a kiszállásuk napját, pontosan érkeztek, s részletesen elmondták, miként zajlana a munkafolyamat, mennyi időbe kerülne, s milyen költségekkel kell kalkulálnom, ha ezt a fűtést választom.

Gondolkodási időt kértem, majd még egy kicsit utánanéztem annak is, milyenek az elektromos fűtés tapasztalatok hosszabb távon. Megnyugtató információkra leltem, ugyanis ezek a rendszerek szinte sosem hibásodnak meg, de egyébként is hosszú ideig vállalnak rá garanciát, szóval nem vállalok vele nagy kockázatot. A várható karbantartási költségek így meg sem közelítik a jelenlegit, mely a vacakoló kazán miatt egyre súlyosabb. Döntöttem, s egyeztettem időpontot a kivitelezésre. Biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem.