Így gyógyultam meg a léggömbök segítségével

Mindig is a január volt a legnehezebb időszak az életemben. Karácsony és az ünnepek tájékán még könnyű a dolgom: sok vendégem érkezik frissítő masszázsra, be-be ugranak a barátaim egy jókedvű köszöntésre, a gyerekek az iskolai műsorra készülnek csillogó szemmel. Aztán jön a január, le kell szedni a karácsonyfát, a télikabát mázsás súllyal nehezedik a vállamra, és a tavasz, a kedvenc évszakom még nagyon-nagyon messze van.

Idén a szokásosnál is rosszabbul éltem meg ezt a „sötét időszakot”. Nem tudom, mi tette ennyire nehézzé a mostani évkezdést, de azt vettem észre, egy idő után egészen különös, szomorú tüneteket produkálok. Tavaly elkezdtem például egy szuper angol nyelvtanfolyamot, amire mindig nagy örömmel készültem, élveztem, hogy új oldalról tudok nyitni a világ felé. Aztán egyik reggel azon kaptam magam, hogy egyáltalán nincs kedvem angolul megszólalni, nem érdekelt a világ, kikapcsoltam a tévében az újonnan felfedezett angol nyelvű műsorokat. A lelkem egy része valahogy szerette volna bezárni saját magát.

A nyomott hangulatom egy idő után a munkámra is rányomta a bélyegét. Akkor kezdtem összekapni magam, amikor az egyik vendégem megkérdezte: „Mi történt veled? Mióta ide járok, mindig lelkesnek és energikusnak látlak. Most szomorúnak tűnsz, alig szólasz meg!”

A vendégem csak jót szeretett volna nekem a kérdéssel, de bennem ott és akkor eltörött valami. Nagyon fontosnak tartom, hogy a vendégeim a legjobbat kapják tőlem, hiszen a masszázs során a legbensőbb, legintimebb szférájukban, szinte az aurájuk búrája alatt dolgozom. Az a feladatom, hogy ellazítsam és gyógyítsam a testüket – de ha engem valami rossz kerít hatalmába, azt könnyen neki is közvetítem.

Attól a naptól kezdve félni kezdtem: mi lesz, ha a hozzám érkezők valami rosszat tapasztalnak rajtam? Bár furcsán hangozhat elsőre, az aggódás – szokatlan módon, teljesen maga alá temetett. Már ébredés után rettegtem attól, mit szólnak, mit tapasztalnak majd a vendégeim. A családom a szomorúságomat látva szintén aggódni kezdett, de úgy éreztem, nem tudok beszélgetni velük, nem tudok feloldódni a közelükben! Nekik egy egészséges, erős anyára, feleségre van szükségük. Nem tehetem meg, hogy a rossz idő, vagy a korai sötétedés miatt melankóliába merülök.

Egy idő után a testem is jelezni kezdett. Január közepén, évek óta először torokfájással, sajgó végtagokkal és lázzal keltem. Az egészséges életmódom ellenére elkaptam az influenzát!

A betegség néhány napra a hatalmába kerített, de szerencsére a párom segítségére most is számíthattam. Néhány napra a nagymamához költözött a gyerekekkel, nekem pedig volt lehetőségem pihenni, gyógyulni, magányosan feltöltődni egy kicsit.

A néhány napos szokatlan csöndet és befelé fordulást a testem meglepően gyors gyógyulással hálálta meg. Egy-két napos takaró alatt kuporgás után hirtelen azt éreztem, váratlanul sokkal szebb lett a világ. Újra érdekeltek a kedvenc angol nyelvű csatornáim, végre chateltem egy jót az ezer éve nem látott középiskolai barátnőmmel… Egy álmos szombaton pedig hirtelen azt vettem észre, elkezdtek zavarni a szilveszteri buli házban még fellelhető nyomai.

Nagyobb takarításhoz még nem igazán volt energiám, de egy kicsit összesöpörtem és felporszívóztam a gyerekek szobájában a földön még elő-elő bukkanó tűleveleket és konfettiket. Már nagyon fáradt voltam, de úgy éreztem, nem állhatok meg itt… Még nem végeztem! Egy nagyot sóhajtottam és egy hirtelen ötlettől vezérelve begyűjtöttem a szobában már csak nyakmagasságban lebegő, félig leeresztett héliumos léggömböket és egy laza mozdulattal kiengedtem őket az ablakon.

Bár már fogyott belőlük a gáz, a lufik könnyedén szálltak messze a csípős, januári szélben. Lerogytam gyerekek íróasztala mellé, néztem az ablakon át, ahogyan egyre távolabb lebegnek, és hirtelen úgy éreztem, hiába érzem magam betegnek, fáradtnak és kimerültnek, én is repülni akarok!

A napok óta nem érzett friss levegőnek, a tovatűnő léggömbök látványának és a láz okozta zsibbadásnak köszönhetően végre átszakadt bennem valami. Hosszú hetek után sikerült elengednem a feszültséget. Hamarosan zokogni kezdtem, és bár a sírás akkor teljesen kimerített, néhány óra alvás után sokkal erősebbnek, és egészségesebbnek éreztem magam.

Az élmény hatására megértettem: egyáltalán nem véletlen, amit az elmúlt napokban éreztem. Bármennyire is élveztem, amit az utóbbi hónapokban csináltam, a látszólagos felszabadultság ellenére rengeteg elvárást támasztottam saját magam felé, és alaposan túlvállaltam magam.

Most már csak arra volt szükségem, hogy megtaláljam a módját, hogyan tudok a követelések helyett az élvezetre koncentrálni, és egy kicsit elengedni saját magam. És akkor bevillant: a lufik és az elengedés lesz a kulcsszó! Rábízom magam a szelek szárnyára és lebegni fogok, hogy egy kicsit könnyebbnek érezzem saját magam.

Tudatosan kezdtem odafigyelni arra, hogy a következő napokban sokat meditáljak és a mindennapjaim részévé tegyem a fellélegzést, a könnyedség és a szabadságérzet megélését. Szerencsére az egyik sétám során azt is észrevettem, van a közelünkben egy olyan cég, aki vállal hélium palack házhozszállítást. Elsőre bolondos ötletnek tűnt, de végül felhívtam őket és kissé óvakodva házhoz rendeltem a lehető legkisebb gázpalackot, majd vásároltam egy vidám színekben pompázó léggömbös készletet.

A család eleinte nevetett, amiért saját lufifújó állomást létesítettem, de a gyerekek hamar rákaptak annak az ízére, hogy mindig van itthon néhány héliumos lufi. Ma már rászoktunk arra, hogy ha valamilyen rossz dolog történik velünk, azt egy léggömb zsinórjára kötve, az udvaron állva közösen elengedjük. Sőt! Mára már színkódokat is alkalmazunk.

Ha valamire mérgesek vagyunk, egy kék színű cetlire jegyezzük fel a dühítő dolgokat – a kék a torokcsakra színe, így jelezzük, hogy szeretnénk beszélni feszültség okáról, majd fehér színű, így tisztító erejű léggömbre akasztva küldjük a magasba. Ha valamire nagyon vágyakozunk, azt piros színű, energiát közvetítő léggömbbel bízzuk az univerzum gondjaira. A hálánk kifejezéséhez ragyogó sárga lufit használunk és titkon reméljük, hogy valakinek a napját feldobja a léggömb zsinegjére erősített üzenet.

A házi léggömbfújás egyáltalán nem nehéz feladat. A héliumos palack miatt egy kicsit én is ódzkodva vágtam bele a saját lufik töltésébe, de gázt házhozszállító cég nagyon kedvesen válaszolt minden kérdésemre, az eszközök pedig egyszerűen, biztonságosan használhatók. A gázpalackra a gyerekeim nagyobb veszélyt jelentettek, mint fordítva: egy idő után észrevették, hogy ha a gázt belélegezve beszélnek, az viccesen eltorzítja a hangjukat. Titokban sokat szórakoztatták magukat ilyen módon mókásan csicseregve, úgyhogy legnagyobb meglepetésemre az első palack elég hamar elfogyott.

Felhívtam a gázpalackfutárt, akinek szerencsére már volt tapasztalata az ilyesmivel, úgyhogy azt mondta, mielőtt gyártási hibára panaszkodok, vonjam kérdőre a gyerekeimet… Nos, ez óta a beszélgetés óta tartom gondosan elzárva a felszerelésemet. Bár elsőre jó mókának tűnhet, hosszú távon azért nem érdemes a hélium beszívásával kísérletezni.

Maga a lufitöltés házi körülmények között egyébként nagyon egyszerű és nem is veszélyes vagy költségigényes különösebben – ha nem hatalmas partira készülök, csak a legolcsóbb, játékbolti léggömböket szoktam használni.

Egy ideje a vendégeimet is meglepem egy-egy színes, héliumos lufival. Arra is bíztatom őket, ha véletlenül elrepül, nem kell aggódniuk. Küldjék csak bátran a léggömb után a negativitást, a lehúzó, nehéz gondolatokat.

Így gyógyultam meg én a héliumos lufi segítségével. Remélem, hamarosan más is hasonlóan felszabadul.